Mosonyi Szilárd, School of Creative Coaching. A fene se akart iskolába járni, a fene se akar coach lenni. De itt valami más zajlik, valami nagyon jó. Rólam szól és biztonságot ad a változásaimhoz. Merthogy változom, egy ideje foglalkoztat a belassulás gondolata.
Első nap jól meggyúrtuk egymást, nekem például kiszaladt az a mondat, hogy nem tudok - és nem akarok - az emberek számára ennyire elérhető lenni. Hogy legyen egy szinttel nagyobb tágasság. Hogy meghagyjam a lecsengés nyugodt fázisait, ne kezdjek azonnal valami újba, még mielőtt az előző feladatról, dologról szépen leválnék. Hogy ne tegyek eleget valami épp aktuális kérésnek, jótékonykodásnak, ne szorítsak oly meggyőzően képviselt nemes ügyeket olyan ritka percekbe, amikor magamra figyelhetnék. Aztán az aznap éjjeli álmomban továbbvittem ezt.
Valami fellépés-helyszín, nagy csarnok, jövök át egyik térből a másikba. Az egyik teremben cigányok vannak. Veszélybe kerülnek, lövöldözni kezdenek, és tudom, azt várják, én segítsek nekik. De én elmegyek onnan, mert tudom, nem tudok ebben részt venni, sem az erőszakosságban, sem segíteni nem tudok. Dorkával (lélektárs, barátnő, otthonos) megyünk föl egy hegyre. Olyan, mint kiskoromban a Szőlő utca (két úton lehetett menni iskolába, az Árpád utca ki volt kövezve, a Szőlő utca meg egy földút föl a hegyre, ágakkal-bogakkal, csipkebokrokkal, a kertek alatt. Anyukám mondta, ne ott menjek, az veszélyes, de nekem csak az tetszett, mindig ott mentem...)
Megyünk autóval, és én a saját cuccaimmal foglalkozom. Veszélyérzetem van és a saját értékes dolgaimat pakolom bele a színes Marimekkos táskámba. A bőröndöm a szép türkizkék ruhámmal ott marad, elkallódik, sajnálom. Bárcsak meglenne.
A cigányok önmagukat lövik, ezt csak később veszem észre. Van bűntudatom, mert várják, hogy legyek ott, de én nem akarok ott lenni. Ráadásul önmagukat pusztítják el, hogy is segíthetnék.
A színes táskát a hegy tetején egy bokor alá rejtem, egy magas, szelíd férfi vigyáz rá. Visszamegyünk Dorkával, ott egy nadrágkosztümös nő (Rékának - barátnő, menedzser, szintén otthonos - van nadrágkosztümje) biztos léptekkel jár a cuccok között, nagy nyugalommal mondja, megvannak a ruhák, igen, a kedvenc türkizkék és szürkéskék ruhám egy-egy fogasra felakasztva.
A saját "cuccaimmal" akarok foglalkozni.
Utolsó kommentek