Lusta szombat délután. Nem tudtam eldönteni, most mi is esne jól. Kávé barátnővel? Mozi másik barátnővel? Családom falun kisgyerekekkel? Üldögélés szobában önmagammal, dalkezdeményekkel? Aztán csak elindultam.



Az Andrássy úton még majdnem a mozi-projekt győzött, de meghallottam valami ismerős hangot: Szőke Szabolcs és a Hólyagcirkusz Társulat játszott gyönyürű dalokat. 1997-2001. Én is ott voltam, én is velük énekeltem, én is ott játszottam. Mindenki ugyanolyan most is, csak egy csomó csillogó szemű csicsergő csemete csimpaszkodik rajtuk. Sárika, ülsz az ölembe? Úgy hallgattuk anyát, amint azt énekli, hogy volt egy ember, elindult, és nem tudta hova ment.
Aztán Momentán! Éljen a Momentán! - ordítjuk imprós barátaimmal. Kapolcs, idén nyar, én is Momentán, játszottam, tán, hahaha, de jó is volt veletek, narancssárga-feketek. (Ezek az ő színeik. Van labdám is ilyenbe, tőlük kaptam, bibibi.)
Aztán gondoltam felszaladok megcsókolgatom Dolhai Atust az Operettszínház előtti színpadon, amint énelkli a mjuzikelt, de Bence barátom lebszélt róla, így hát bementünk a boltba, vettünk gyümölcslevet, rendeztünk jelenetet. Ordít velem: "Vegyél már kosarat, most tényleg itt mindenki előtt hozol kellemetlen helyzetbe, hát boltba vagyunk!..." nosza, nekem se kellett több, én meg vissza: "Hát te kezdted, amúgy is mindenki előtt csinálod má megint, hát a hírnevemmel mi lesz?!". Csak Bencének sokkal jobb a hangos-üvöltős szamár-regiszter a hangjában. De azért sikerült így is a kis etűd, ennek örömére húsz méterenként megismételtük az Andrássy úton ballagva.
Ja, független színházak napja volt, nem volt autó, csak kultúra. És akkor lett bicikli is. Patak, Bence, én. Olyan bicikli,ami előtt van ilyen kis toliga, na gondoltam, Bence hajt, én meg éneklem a Titanic dalt. Addig jutottunk hogy my heart will go on, aztán zuhantunk, Patak, Bence, én.

Aztán Castro, füst és csevabcsicse, csevely és csecsebecse. Aztán Hunnia Presszó, Verocska, DjHámoriGabi(!), tánc bele az éjbe.
De jó volt.

palyabea