Ramiro épp kézzel-lábbal, fehér-villogós szemmel magyarázta nekem, hogy a bálnák miért nem jönnek ebben az időben errefelé. Mert még nincs elég meleg.
Olyanok, mint az ember, érted, mint aki jönnek a strandra, ők is a meleget keresik, a meleg vízben jó nekik, érted?
És ahogy mondja ezt, egyszer csak három kis szökőkút bukkan ki a vízből, és még egy, és a nagy, fekete, gyönyörű testek… és egyiknek a farka is, amint alábukik, le a mélybe. Ramiro, nézd, itt vannak!
Juan az ölemben ül, én akkor visítok, ha a bálnák újra fújnak, ők meg akkor, ha a yahoo levelezőprogramban a fölső promós csíkban változnak a játékfigurák…
Annyira hihetetlen itt a telihold. Világos van, látni a víz és az ég határát egész éjjel.
Én tudom, hogy már megint Mexikó és kisgyerekek, teliholdak, és bálnák, ugyanaz másképp, ezt élem most. Írok (nem itt, hanem amott, egy fél képernyővel arrébb, könyvet), régebbi magamat szedem egybe a mosttal.
A tenger is mindig ugyanaz, másképp. Same but different - mondta ma Brigitte a jógaórán, variációk egy témára. Én is csak variációk sora vagyok egy témára. De nagyon bírom.
Utolsó kommentek