Beaaaa Beaaaa Beaaaaa - Ramiro, Eduardo és José a nyakamba ugranak, de jó hogy itt vagy! Sikitoznak, nevetnek, ölelnek. Fölhozza José a táskámat, alig bírja, mondom neki, nehéz mi amor, de nem, ő fölhozza nekem.

Aztán kopogás, megint a csepp José, hoztam neked narancslevet, (zöld műanyag pohárban hozta, otthonról), igyál Bea. Rakétasebességel futnak felém a parti homokban, eljönnek velem sétálni az utcára.

Csibikutyám volt ilyen boldog, mikor újra meglátott, rótta  köröket az udvaron, lihegett, mosolygott.

Meg persze én, sokszor. Például amikor megjöttek a várva-várt, rég nem látott  szegedi unokatesómék Bagra, és én vagy tíz percig ordítottam teli torokból, körbeszaladgálás közepette, hogy "megjöttek a Gabiéééééééééék!!!!!"

 

Minden csendes, minden nyugodt, imádtam az otthoni életemet, imádom az ittenit.

Persze lehetnék Peruban, lehetnék Ecuadorban, de mégis itt vagyok. Kalandorkodhatnék új tájakat, hegyeket-völgyeket.partokat fölfedezve, de mégis ide jöttem, az én  - most néha unalomig - ismerős Zipolitémre. A hold majdnem teli, az óceán mondja-zúgja a magáét.

 

Hajnal négy van most, ülök a gép előtt.

Ülni fogok a gép előtt.

Írni könyvet.

 

"Könyvet könyvet könyvet fog ő írni…" - énekeltem a Kis zsidós koncerten. Utána meg úgy van, hogy: "A hitében meg is fog maradni".

 

Jó, azért ez nem hit kérdése. Elhiszem, hogy írok könyvet, azzal már nincs baj.

Csinálni kell.

De jönnek majd a sárkányaim.

Jöjjetek csak, az isteneteket, majd megküzdök én veletek, de jaj, mi van, ha nem is kell küzdeni, (az olyat én nem ismerem) , és eleve segíteni jöttetek, csak én már egyből kardot rántanék. Kardkikard. Picsába, hülyeség, kard be kard, ne küzdjek már annyit.

 

Írok.