palyabea

Bea 24 napja nincs itthon, macskája ebből 22,5 napig tüzelt - eddig. Kíváncsian várjuk a jövőt. A fegyver kétségtelenül nála van...

Bea, várunk haza! ;)

Most pihenésképpen a másik írásból, és még mielőtt befalok egy hatalmas adag sopa aztecát, (paradicsomos leves, benne tortilla, avokádó, oaxacai sós sajt, pici tejszín hmmmmnammm), a blogolásról gondolkodom egy picit.

Én nem akartam csinálni, de nagy unszolásra végül 2006-ban kezdtem neki, egy bejegyzés után meg is álltam. 2008-ban kezdtem újra, és nem tudtam, pontosan mire is lesz ez jó nekem. Akkoriban sok internetes újság és más netes fórum kért, legyek az ő bloggerük, de azt éreztem, na, így nem, majd blogolok akkor és úgy, ahogy én akarok, és ha épp kifolyik valami szövegecske belőlem, akkor van bejegyzés, ha nincs, akkor meg nincs. Ezt az én oldalamon meg is lehetett  így csinálni, közben én is megszerettem a dolgot.

Aztán a kapolcsi Palya-udvar kapcsán kaptam új lendületet ehhez, Dorka és Vinyus videóival, Dorka interjúival, meg az ottani saját szövegeimmel. És ezek, azt hiszem, elő is készítették azt, amit most csinálok. Meg hát az utóbbi években végig írtam, azt vettem észre, hogy folyamatosan arra kérnek, itt és ott és amott, újságok, könyvek szerkesztői, írjak már valamit.

Amúgy írni tényleg csuklógyakorlat fizikailag is, majd megkérdezem én már a híres írókat, nincs-e nekik ínhüvelygyulladásuk, nem fáj-e a hátuk, és van-e már nekik író-izmuk, valahol a lapocka alatt érzem én azt az izmot, fáj is, mert hát kérem az én testem nem bírja a sok órás gép előtt ülést… Na jó csak viccelek,  meg most nem is olyan sok óra még, de lesz majd több, érzem. Ahogy erre a folyamatra, meg a születő szövegekre gondolok napközben, eszembe jutnak dolgok, még és még, történetek, hangulatok, emberek, akiket mindenképp meg akarok írni. Azt, hogy fontosak, onnan tudom, hogy kidomborodnak valahogy a többi esemény folyamából, a múlt emlékeiből… belőlem, lelkemből, fejemből? Jaj, honnan is. Olyan megfoghatatatlan amúgy ez az egész, miből lesz a mi, intuitív kirándulás kacskaringós belső ösvényeken, és egyáltalán nem logikus, hogy mi születik aznap, mi válik aznap épp szöveggé. Persze, olyan is van, hogy eltervezek dolgokat előre, és akkor azt néhány óra alatt megírom, legutóbb például a 2007 eleji marokkói utamat. De abban is kanyarok jönnek, fene se gondolná, hogy erre vagy arra így emlékszem vissza, vagy más dolgok, amik eddig a raktározás során fontosnak tűntek, most említést sem érdemelnek.

És persze ezeket a szövegeket nyilván nyegyvenszer fogom még átírni, vagy Dorka átíratja velem, vagy közösen meghúzzuk a felét, ezt még nem tudom, csak azt, hogy most csinálnom kell. De van is kedvem hozzá. Nincs benne annyi küzdés, mint amennyire számítottam. Ülök az óceán partján, és pötyögök, majd nézek előre vízre, megint pötyögök, és még mindig pötyögök, és mire felnézek, jé, mennyi víz, ja, tényleg, az óceán partján ülök…

Ma felhős az ég. Találtunk korallt, óriási languszta-szarvat, gyönyörű gyöngyházkagylókat, és más kincseket. Playa del Amor. Pötyögök. Blogolás. Annyian kérnek. 2007-ben. Nézem a vizet. Pötyögök. Pihenésképpen. Intuitív kirándulás. Negyvenszer átírni. Író-izom. Dorka. Languszta. Sopa azteca. Pötyögök.

Ramiro épp kézzel-lábbal, fehér-villogós szemmel magyarázta nekem, hogy a bálnák miért nem jönnek ebben az időben errefelé. Mert még nincs elég meleg.

Olyanok, mint az ember, érted, mint aki jönnek a strandra, ők is a meleget keresik, a meleg vízben jó nekik, érted?

És ahogy mondja ezt, egyszer csak három kis szökőkút bukkan ki a vízből, és még egy, és a nagy, fekete, gyönyörű testek… és egyiknek a farka is, amint alábukik, le a mélybe. Ramiro, nézd, itt vannak!

Juan az ölemben ül, én akkor visítok, ha a bálnák újra fújnak, ők meg akkor, ha a yahoo levelezőprogramban a fölső promós csíkban változnak  a játékfigurák…

Annyira hihetetlen itt a telihold. Világos van, látni a víz és az ég határát egész éjjel.

Én tudom, hogy már megint Mexikó és kisgyerekek, teliholdak, és bálnák, ugyanaz másképp, ezt élem most. Írok (nem itt, hanem amott, egy fél képernyővel arrébb, könyvet), régebbi magamat szedem egybe a mosttal.

A tenger is mindig ugyanaz, másképp. Same but different - mondta ma Brigitte a jógaórán, variációk egy témára. Én is csak variációk sora vagyok egy témára. De nagyon bírom.

Ma délután 3-kor adja le az MTV1 Összhang című műsora a 2011. január 15-i, Müpa-beli, igencsak jól sikerült jótékonysági koncert 50 perces összefoglalóját. Egyétek, vigyétek, nézzétek!

ps.: a visszejelzéseknek mindig örülünk...

update: állítólag nem volt Bea a maiban, úgyhogy lehet időzíteni az influenzát a következő adás napjára...