Na, hogy is van ez a határokkal. Nagyon érdekes dolog zajlik. Ezzel a Palya-udvarral kitárulkoztam, lehetett velem jönni táncolni, énekelni, álmokról beszélgetni, miegymást tenni. És a határaim kitolása mit hozott? Határtalanságot. Ez a határtalanság pedig belülre visz. Legbelülre.
Könnyű vagyok, élvezkedem a függőágyban, a délelőtti kontaktórán elsírom magam egyszercsak (nem kellett látnia senkinek, épp egyedül lehettem, pont jól, pont érintetlenül, pont a napsütötte sávban ringatóztam, ahogyan kisfeketecicám hentereg otthon a napcsíkban... fújta a hajamat a szél), és egyszercsak Mexikóban voltam, a hullámok és szél szelíd zúzgolódása, függőágyban lebegés, távolba leskődés, ég-színjáték bámulása, határtalan mozi.
Behuppantam tehát a függőágyba és nézelődtem.
Nem akarok csinálni semmit. De olyan jó ez a nem-akarás: nincs benne halálos fáradtság és elutasítás, hanem élet-igenlő energia van benne, még akkor is, ha fizikailag fáradtnak tűnhetek. Ezt hívják transzélmények. Wilbert Alix mesélt arról, hogy a kiüresedett állapothoz két úton lehet eljutni. Az egyik az abstinence, azaz a csökkentés vagy megvonás elve, pl. ilyen a meditáció, fokozatos kiüresedés, böjt, stb, és egyszercsak majd kiüresedsz, megvilágosodsz stb. (Ez nekem nem megy könnyen.) A másik út az indulgence: addig telíted magad, míg már több nem fér, és akkor ott egyszercsak kiüresedsz, és az jó, ott rezeg annak a sokságnak, a "túl"-nak az emléke, bizseregsz, elbódulsz de mégis tisztaság van és nyugalom. Na, ez az én utam. Transzba amúgy is könnyen esem (lásd Michael Jackson, stb.), de most itt ezt eljátszottam az egész élet-fogatókönyvemmel: tíz nap alatt besűrítettem mindent, ami most van. Már az első naptól nagyon tetszett, a negyedik naptól meg, egy kiakadás után - félelem a transzélménytől - gátlástalanul élveztem.
Beszívtam mindazt, ami én vagyok vagy voltam eddig... és most jött a kiüresedés. Imádom. Ezt a semmit.
Hogy mi leszek ezután, csak sejtem, hogy valami teljesen más, de nem tudom pontosan. Lehet, hogy ma nem is kell tudnom.
ma déli énektanítás:
Ha én rózsa volnék
Hamar elhervadnék
Senki rám se nézne
Senki nem szeretne
Ne mondj hát rózsádnak
Engem violádnak
Egy violát, szekfűt
A nyári nap elsüt
Ha én galamb volnék
Hamar elrepülnék
Senki rám se nézne
Senki nem szeretne
Ne mondj galambodnak
Engem madaradnak
Egy galamb, s egy madár
Hamar más ágra száll
Mondj hát csak hívednek
Engem kedvesednek
Mert én híved vagyok
S holtig az maradok.
......
Nem hiányzik senki és semmi. Nincs tátongó űr, ami másnak kellene betöltenie.
És nem néz rám senki, most egy picit hadd csak én.
Híved vagyok akkor holtig, hű vagyok akkor holtig, hozzád. De nem a rajongód vagyok, nem a palyabeához vagyok hű.
Hanem aki vagy, legbelül.
Dalok nélkül.
palyabea
Utolsó kommentek